Dubaji börtön vagy kenyai esküvő

„Kifizettem a koktélomat, megfordultam, hogy visszainduljak a többiekhez, erre pár lépés után ki állt velem szemben teljes valójában? Hassan. A szívem biztosan kihagyott egy ütemet, a pohár kis híján kiesett a kezemből, mert még mindig nem akartam hinni a szememnek. Az a férfi állt előttem a maga közel 190 centijével, aki úgy csókolt meg az utolsó hazautamnál, hogy azt hittem, hogy a bugyim is leesik. Az a férfi, aki azt mondta, hogy vár rám, ha visszajövök. Az, aki olyan szinten megdobogtatta a szívemet, hogy közel álltam a szívinfarktushoz.
– Emi – hallottam a nevemet, de egy szó nem jött ki a számon.
Egy másik férfival volt és hétköznapi ruhát viselt, de így is nagyon helyes volt…még mindig.
– Annyira örülök, hogy látlak – közeledett felém.
– Helló, Hassan – ennyit tudtam kimondani, és úgy éreztem, hogy lángol az egész arcom, de hála Istennek, ő ezt nem láthatta a sötétben.
– Újra interjúra jöttél? – kérdezte a szexi bariton hangján.
– Nem. Sikerült állást találnom, most már itt élek – válaszoltam.
Láttam, hogy ezen nagyon meglepődött. Nem tudtam, mit kezdeni a helyzettel, ezért az elnézésüket kértem, hogy vissza kell mennem a barátaimhoz.
– Hassan, nagyon örültem, hogy újra láttalak – csuklott el a hangom a végén, amit talán ő is megérzett.
– Én is – mosolygott rám a hatalmas barna szemeivel.
– Az elnézéseteket kérem, de vissza kell mennem a barátaimhoz – mondtam. Erre kicsit közelebb jött hozzám.
– Kérlek, szólj a barátaidnak, hogy itt van egy ismerősöd, és beszéljünk pár percet.
– Jó, ha ezt akarod. Akkor gyertek velem, bemutatlak nekik, és majd arrébb mehetünk kicsit beszélgetni – válaszoltam.
Hassan bólintott, és Ahmedék felé sétálva bemutatta az unokatestvérét, aki szerintem megérezte, miről van szó kettőnk között. Kedvesen üdvözölt. A barátaim mind felém fordultak, már szinte megmosolyogtató volt a látvány, mivel elmentem italért, és két jóvágású férfival tértem vissza. Bemutattam őket egymásnak, és Ahmed füléhez hajoltam, és csak annyit mondtam, hogy ő az.”