Latin szerető 2.

A szív, amit ketten akarnak

Igaz történet alapján

Kuba nem csak a rum, a salsa és a színes házak helyszíne,
hanem a túlélésé, az elhallgatott történeteké
és egy férfié, akit ketten akarnak.

Egy igaz történet, amely egyszerre romantikus, szívszorító és letehetetlen.

Nagy Emőke: Latin szerető 2. - Kuba borító

Egy történet, amiben sok nő magára ismer

Nagy Emőke Kubában 2

Egy másik ritmusban

Anyaként és nőként egy idegen világban

Liammal együtt – Alejandro nélkül – érkeztem meg Kubába, és már az első percben éreztem, hogy ez az utazás nem olyan lesz, mint a többi.
A világunk hirtelen más ritmusra kezdett dobogni. A karibi levegő, a színek, az emberek, a káosz – minden új volt és ismeretlen.

Ami otthon könnyűnek tűnt, itt hirtelen bonyolulttá vált, és ami otthon félelmetesnek látszott, itt különös módon felszabadító lett.

Próbáltam erős maradni, megőrizni az erőmet, miközben egy idegen országban kellett anyának, nőnek és önmagának lennem.
Liam ártatlan kíváncsisága tartott egyben, ahogy rácsodálkozott a világra, miközben nap, mint nap újabb meglepetésekkel szembesültünk.

Ahogy teltek a napok, minden élmény mögött ott bujkált Alejandro hiánya és egyre gyakrabban gondoltam arra, hogy néha akkor érezzük a legerősebben a kötődést, amikor nem lehetünk együtt.

Diego – a férfi, aki felkavart

Diego olyan természetes könnyedséggel vezetett, mintha a testem emlékezne valamire, amit az eszem még próbált elutasítani.
A salsa órákon a csípőnk egymáshoz simult, a mellkasa finoman súrolta az enyémet, és minden alkalommal éreztem azt a halk, alattomos bizsergést, amitől elgyengült a lábam a ritmus alatt.
Próbáltam távolságot tartani, de a tekintete, az ujjainak könnyed érintése a derekamon, és a testünk összhangja olyan érzéseket ébresztett bennem, amelyeket nem akartam – és mégis élveztem.
Tudtam, hogy a szívem Alejandroé, mégis, Diego jelenléte valami tiltott, finoman lüktető feszültséget hozott az életembe. Olyat, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Aztán egy este, egy ital felett, kimondta, amitől bennem minden megfeszült, hogy feleségül venne – de csak papíron.
Nem szerelemből, hanem mert egyetlen cél vezérelte: kiszabadulni abból az országból, ahol a szenvedély szabadon lobog, de a jövő mégis elérhetetlen.

táncoló pár
piros ruhás nő Kubában a tengert nézi

Gloria - a múlt, amely nem enged el

A múlt néha akkor tér vissza, amikor a legkevésbé számítasz rá.
Velem pontosan ez történt, amikor Gloria újra felbukkant Alejandro életében.
Diego mellett, a táncórákon felszabadultnak éreztem magam.
Gloria megjelenésével viszont minden félelmem visszatért.
Egy pillanat alatt világossá vált, hogy Alejandro két világ között rekedt.
Segíteni akart annak, aki egykor az élete része volt, miközben azt mondta, hogy engem szeret.
A múlt azonban nem kérdezett – csak követelt.
Én pedig tehetetlenül néztem, ahogy Alejandro a múlt romjai és a kettőnk törékeny jövője között próbál egyensúlyt találni.
Nem a féltékenység fájt a legjobban, hanem a bizonytalanság. Az, hogy nem tudtam, hogy hol van a helyem ebben a történetben.
És ott lebegett egy kérdés, amit egyikünk sem mert kimondani:
lehet-e közös jövőnk, ha a múlt még mindig visszahúz?

Alejandro döntése – a múlt vagy a jövő?

Néha egyetlen döntés elég ahhoz, hogy örökre elveszíts valakit

Ezt akkor értettem meg igazán, amikor Alejandro választás elé került.
Ott állt a múltja és a jövője között.
Két nő és két teljesen különböző világ határán.

Újra és újra feltettem magamnak a kérdést:
elég lehet-e a szerelem ahhoz, hogy hátat fordítson annak az életnek, amelybe beleszületett?
Képes lehet-e egy latin férfi elengedni a gyökereit, a családi kötelezettségeket és a velük járó bűntudatot azért, hogy egy európai nővel építsen új jövőt?

Én minden pillanatban azt mutattam, hogy a szerelem talán elég lehetne.
De éreztem, hogy a múlt súlya, amely Alejandro vállára nehezedett, nem enged könnyen.

A jövőnk azon múlt, hogy képes‑e végre választani – és felismeri‑e, mit veszíthet el, ha túl későn teszi meg.

gondolkodó férfi

Ez a könyv neked szól…

Egy tánc, ami mindent megváltoztat

„Ahogy Diego a derekamhoz nyúlt, mintha egy pillanatra megállt volna körülöttünk a levegő.
A csípőnk ritmusra mozdult, a mellkasa finoman súrolta az enyémet, és a zene hirtelen túl lassúnak, túl bensőségesnek tűnt.
Éreztem, hogy nem kellene átadnom magam ennek az érzésnek — mégis minden porcikám arra vágyott, hogy közelebb legyek hozzá.
Diego nem szólt semmit, csak rám nézett… úgy, mintha ő is érezné, ami bennem zajlik.
Amikor a keze végigfutott az oldalamon, a lábaim elgyengültek, a szívem pedig olyan ritmusra kezdett verni, amit nem tudtam uralni.
Nem tudtam, mit akar tőlem. Azt viszont igen, hogy ez az érzés veszélyesebb, mint amire felkészültem.”

„Nem attól leszel teljes, ha valaki szeret,
hanem attól, hogy megtanulod szeretni önmagad.”

Nagy Emőke

Mit mondanak az előolvasók a Latin szerető 2.-ről?

Nagy Emőke: Latin szerető 2. - Kuba borító

Hogyan szeretnéd olvasni?

Papír alapon – az ára 5.690 Ft + postaköltség

E-könyvként – az ára 3.790 Ft

Fontos, hogy a könyv akkor kerül postázásra vagy letölthetővé (e-könyvként), ha kosárba helyezést követően átutalással kifizeted az árát.

Jó hír az erdélyi olvasóimnak! Már Romániában is elérhetőek a könyvek!

Székelyudvarhelyen személyesen is átveheted, vagy kérheted országon belüli postázással bárhová Romániában!

Vedd fel a kapcsolatot Lajos Imolával a következő telefonszámon:
📞 0746 597 497

E-mailben pedig itt éred el:
l.imola@yahoo.com

Gyors, egyszerű, helyben van – és a könyv pillanatokon belül nálad lehet!

 

Újdonságok, kulisszatitkok, nyereményjátékok!

Kövesd Nagy Emőke hivatalos szerzői oldalát a Facebookon, hogy semmiről ne maradj le!

 

Rendeld meg csomagban!

Latin szerető 1-2. könyvcsomag termékkép

Latin szerető 1. + Latin szerető 2.

Teljes ár: 11.080 Ft, ehelyett
Kedvezményes csomagár: 9.990 Ft

Latin szerető 1-2. e-book csomag termékkép

Latin szerető 1. + Latin szerető 2. 
e-book csomag (PDF formátum)

Teljes ár: 7.580 Ft, ehelyett
Kedvezményes csomagár: 6.990 Ft

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő + Rémálom házasságom + Latin szerető 1. könyvcsomag termékkép

Teljes ár: 15.270 Ft, ehelyett
Kedvezményes csomagár: 13.990 Ft

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő + Rémálom házasságom + Latin szerető 1. e-book csomag termékkép

Teljes ár: 11.170 Ft, ehelyett
Kedvezményes csomagár: 9.900 Ft

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő + Rémálom házasságom + Jogom van a boldogsághoz könyvcsomag termékkép

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő könyv + Rémálom házasságom könyv + Jogom van a boldogsághoz munkafüzet

Teljes ár: 12.570 Ft, ehelyett
Kedvezményes csomagár: 11.600 Ft

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő + Rémálom házasságom + Jogom van a boldogsághoz e-book csomag termékkép

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő + Rémálom házasságom + Jogom van a boldogsághoz Önsegítő munkafüzet

e-book csomag (PDF formátum)

Teljes ár: 9.370 Ft, ehelyett
Kedvezményes csomagár: 8.500 Ft

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő + Rémálom házasságom könyvcsomag termékkép

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő könyv + Rémálom házasságom könyv

Teljes ár: 9.880 Ft, ehelyett
Kedvezményes csomagár: 9.000 Ft

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő + Rémálom házasságom e-book csomag termékkép

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő e-book (PDF formátum) + Rémálom házasságom e-book (PDF formátum)

Teljes ár: 7.380 Ft, ehelyett
Kedvezményes csomagár: 6.690 Ft

Emoke-hirlevel
Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy elsőként értesülj az újonnan megjelenő könyveimről és kedvezményekről.